Szlovénia behálózva

2020.08.11 | Hírek

Ami nekünk magyaroknak a CBA, vagy COOP, az a szlovén szomszédainknak a TUS. Vagyis egy hazai tulajdonú élelmiszerbolt hálózat, mely egész Szlovéniát keresztbe-kasul behálózza, ezen felül további országokban is megtalálható néhány üzletük, így például Ausztriában is.

2019-ben kezdtünk el tárgyalni a TUS-sal, valamint Szlovénia egyik jelentős hulladék szolgáltató cégével, akik magát a hulladék elszállítását és kezelését oldják meg a boltokban, 81 db TUS üzlet, köztük szupermarketek, Cash&Carry üzletek, plázákban található boltjaik hulladékkezelésének korszerűsítése kapcsán. Mondanunk sem kell, hogy számos egyéb vetélytársunk akadt, hisz kiváló referenciának mondható Szlovénia egyik legnagyobb és legeredményesebb bolthálózatába bekerülni. A Strautmann név már ismerősen csengett partnereink fülében, hisz nekünk, a Malagrow Kft-nek is számos referenciája van már Szlovéniában az elmúlt néhány évből, illetve évek óta jó kapcsolatot ápolunk a fentebb említett hulladékkezelő céggel, Továbbá a Strautmann név Európában mára már egybe forrott a megbízhatósággal és minőséggel, mely a mi szakmánkban és azon belül a kereskedelmi hálózatok hulladékkezelésében is talán az egyik legfontosabb tényező.

Ezen felül a TUS vezetősége számára kiemelkedően fontos volt a megfelelő szervizháttér, melyre bátran mondhatom, hogy a Malagrow név mára már nem csak Magyarországon, de akár Horvátországban, illetve Szlovéniában is garancia. Innen, Magyarországról is garantáljuk, hogy akár már 1 munkanapon belül is kiszállunk szükség esetén a helyszínre és megkezdjük egy esetleges hiba elhárítását. A mai hulladékkezelő gépek piacán ma ezt nem sok mindenki mondhatja el magáról, de nálunk ez továbbra sem lehet kérdéses.

Mindezek figyelembevételével a TUS ragaszkodott a minőséghez, ezáltal megrendelte cégünktől a 48 db BP4 Compact, illetve a 33 db BP10-es bálázógépet,

azaz mindösszesen 81 db hulladékbálázó berendezést.

A két géptípust a boltok méreteihez, pontosabban a keletkező hulladék mennyiségéhez igazítottuk. A kisebb boltok esetén a már jól bevált BP4 Compact kisbálázónkat, a nagyobb boltok esetén pedig a BP10, úgymond legnagyobb „kisbálázónkat” ajánlottuk. Alapvetően a fő különbség a gépek között egyrészt a méret, hisz a BP10 egy nagyobb betöltőnyílással, nagyobb préskamrával (ezáltal nagyobb bála készíthető), nagyobb nyomóerővel rendelkező gép. Továbbá pedig a BP10 esetében a hidraulikus, láncos bálakidobás jelentősen egyszerűsíti egy kb. 100-110 kg tömegű bála kivételét a bálázógépből (BP4 Compact esetén bála kocsival történik ez a művelet. Ezen felül nagyobb teljesítményhez már a dupla préslap megvezetés dukál, mely garantálja 10 tonna nyomóerő mellett is a masszív bálát, illetve erősebb kartonok préselése sem okozhat problémát, mely a kereskedelmi hálózatok hulladékkezelésében nagyon fontos tényező.

A kisbálázóink paraméterinek részletes összehasonlítása az alábbi táblázatban látható:

A fentebbi képeken az egyi TUS marketben történő BP4 Compact beüzemelése, illetve a próbabála készítése látható. A gépen nagyon jól látható a „kis” gép hatékonysága. A csomagolási dobozok gyűjtési formája a TUS-hoz hasonló boltokban többnyire nagyon hasonló, vagyis ketrecben, vagy raklapon történik. A képeken látható BP4 Compact kisbálázónk azonban 8-10 ketrecből képes 1 db bálát készíteni (az alsó kép jobb oldalán), vagyis akár 80-90%-kal (a hulladék típus függvényében) is képes a karton hulladék térfogatát lecsökkenteni. Arról már nem is beszélve, hogy a korábban lapra hajtogatott, esetleg szétvagdalt dobozok a bálázó gépbe egészbe kerülnek bele, vagyis nem kell bajlódni ezekkel a munkafolyamatokkal (plusz a kezét sem vágja el a szikével a kezelő).

A gépek leszállítását 3 ütemben vittük végbe, az utolsó fuvar a Korona vírus járvány miatti szigorítások következtében megcsúszott kissé, de nem túl régen sikeresen leszállítottuk, majd beüzemeltük az utolsó darab bálázókat is Szlovéniában.

A szlovéniai Tus boltokban található bálázógépeink térképen megjelenítve. Sajnos a térkép nem képes az összes bolt egyidejű vizualizációjára, ugyanakkor az eloszlás jól látható. A gépek telepítési helyeinek függvényében napi 3-5 gépet tudtunk beüzemelni, vagyis összesen 17 napunkba került a 81 db gép beüzemelése, a gépkezelők leoktatása.

Eddigi tapasztalataink alapján, valamint a TUS visszajelzései alapján sikeresnek mondható a beruházás, hisz a boltokban már-már tarthatatlan volt korábban a helyzet. A hulladékokat korábban laza formában, akár napi szállítással is szükséges volt elvitetni, mely hatalmas költséget jelentett partnerünknek. Arról már nem is beszélve, hogy laza formában a hulladék rengeteg helyet elfoglalt az egyébként is igen szűkös térből, és az ilyen élelmiszer üzletekben különösképpen helytálló az a tézis, hogy minden centiméter hely számít. A boltok kialakítása elsődlegesen a vásárlók legjobb kiszolgálását szem előtt tartva lett kialakítva, vagyis a raktárak a napi, akár többszöri szállítás okán is rendkívül kicsik, sok esetben az eladótér csupán töredéke. Beláthatjuk, hogy a néhány négyzetméter hely aranyat érhet a kereskedelmi hálózatok hulladékkezelésében.

Eredmények összegezve:

  • Szállítások számának drasztikus csökkenése, ergo költségcsökkentés
  • A szállítások csökkentésével az ökológiai lábnyom is jelentősen csökkenthető, hisz kevesebb szállítás, kevesebb szén-dioxid kibocsátást jelent
  • Jelentős (raktár)hely nyereség
  • A bálázás technológiájából kifolyólag munkaerő megtakarítás, mely nyereséget a vásárlói elégedettség növelésére lehet fordítani (magyarán több idő és munkaerő van az áruk polcokra való kitöltésére)

Mindig elégedettséggel tölt el minket, amikor egy-egy projektet sikerként tudunk elkönyvelni, mint ahogy ez történt most is. Magyarországon már korábban is jelen voltunk, illetve vagyunk a legnagyobb kereskedelmi hálózatokban számos géptípussal, ugyanakkor Szlovéniában a TUS az első ilyen jellegű referenciánk. Öröm látni számunkra, hogy a Malagrow név már külföldön is igen jól cseng, a legnagyobb vállalatok számára is megbízható és vonzó választás hulladékkezelés terén. A továbbiakban is célunk, hogy a legszélesebb körű hulladékkezelési technológiákat biztosíthassuk mind magyarországi, mind külföldi partnereink számára. Természetesen mindezt fűszerezve a már jól megszokott minőséggel, megbízhatósággal, szaktudással!

 

Kérdése van?! Segítünk! Keresse a Malagrow Kft. munkatársait bizalommal!

Bozsó László Budapest és Kelet-Magyarországi regionális vezető

Email: bozso.laszlo@malagrow.hu
Telefon:

Bozsó László kollégánk bemutatkozó interjúját itt olvashatja

Makai Balázs Nyugat-Magyarországi regionális vezető

Email: makai.balazs@malagrow.hu
Telefon:

Makai Balázs kollégánk bemutatkozó interjúját itt olvashatja