Kereskedelem, bevásárló központok

bevásárlóA kereskedelemben, boltokban jellemzően az alábbi hulladékkezelési problémák merülnek fel:

A papírhulladék kezelése nagyon komoly problémát okoz a boltok számára. A problémát a legtöbb helyen azt jelenti, hogy nincs elég hely a keletkező hulladék tárolására, illetve ha ez megoldható is azt nem sikerül rendezetten tárolni. Tovább rontja a helyzetet, hogy a kezeletlen hulladékot csak nehezen vagy költségek árán sikerül elszállítani annak ellenére, hogy a papír elvileg értéket képviseli.

A papírhulladék kezelése mellett a leggyakrabban előforduló problémát a csomagolásokból származó nagy mennyiségű fólia jelentette. Ez általában éppen akkora mennyiség, hogy gondot okozzon a boltnak, de nem elég ahhoz, hogy egy hulladékszállító alkalmanként kiszálljon érte. Sajnos a legtöbb helyen mind a mai napig úgy próbálják orvosolni ezt a problémát, hogy a keletkezett fóliát a kommunális hulladékkal együtt szállíttatják el. Gondoljunk bele, hogy a hetente keletkező pár 10 kg fólia, tömörítés nélkül mekkora helyet foglal, ezáltal drasztikusan növelve a szemét elszállításából adódó költségeket. Továbbá már törvényben szabályozott, hogy újrahasznosítható műanyagok lerakókba nem kerülhetnek.

A harmadik probléma azoknál a boltoknál jelentkezik igazán, ahol a forgalmukból adódóan már maga a kommunális hulladék is jelentős mennyiséget képvisel. Főleg azokon a területeken jelent ez nagy gondot ahol az elmúlt időszakban jelentősen növekedtek a szállítási díjak.

Megoldási lehetőségek:

Az előzőeken felvázolt problémák közül a papír és fólia hulladék keletkezéséből adódóak kezelésére kiváló megoldás lehet a hulladék bálázása. A hulladék bálázásával jelentősen csökken a tároláshoz szükséges hely (90 %- kal), ráadásul a bálázott hulladék sokkal könnyebben kezelhető és tárolható. Boltok esetében inkább a kisebb bálázókat szoktuk javasolni éppen ezért, mert a segítségükkel készíthető 25 – 40 kg-os bálák emberi erővel is igen könnyen kezelhetőek lesznek. A fólia esetében hatalmas megtakarítást jelenthet a bálázás, hiszen így elkerülhető, hogy a kommunális hulladék közé kerülve drasztikusan megnövelje annak mennyiségét, ezáltal az elszállításából adódó költségeket. Jelentős megtakarítást jelenthet még az is, hogy a bálázott hulladék könnyebben és jobb áron értékesíthető, mint a kezeletlen. Boltoknak ajánljuk BalePress 3 vagy BalePress 4 gépünket, illetve a Knapzak rendszert.

Azoknál a boltoknál ahol a kommunális hulladék elszállítása jelentős költségekkel jár a legegyszerűbb és legjobb megoldás a hulladék tömörítése. A tömörítésre ajánlott megoldás a konténerprés illetve a kukaprés használata, amelynek segítségével a kommunális hulladék mennyisége akár 75 – 80 %- kal is csökkenthető, így szinte ugyanilyen mértékben csökkenhet az elszállításból adódó költség is. Ajánlatunk RC 1100, MT 240, BAGPRESS zsákos hulladékprés.

 

AJÁNLATKÉRÉS

Keresse munkatársainkat egyedi ajánlatért!

Ajánlatkérés
8 + 4 =

 

A Malagrow Kft. adatvédelmi szabályzata IDE kattintva érhető el.